Még egy év eltelt. Vénebb, bölcsebb, kiállhatatlanabb lettem egy évvel. Csak azért furcsa, mert még az elözöt sem nagyon fogtam fel. (Az alkoholos befolyásoltság nem számít, ha mondom...) Sejtettem, h a nyakamba ugrik, de azt nem, hogy ilyen hamar. Ha már jönnie kell, akkor legalább szóljon, és engedje, hogy felkészuljek rá. Nem tette. Bár lehet, csak nem voltam kellöen kiélezve a jelekre.

Azzal kezdödött, hogy kaptam egy levelecskét egy kellöen kacifántos nevu (tehát nyilván nagyon fontos, és mint ilyen a kerulendö kategóriába sorolt) irodától. Egyelöre úgy áll a dolog, ha bármi ilyen levelet kapok, akkor csak fizetnem kell, mindegy, miért, de sokat. És persze fizet a hulyegyerek, mert azzal nem számol, hogy a helyi börtönökhöz várólista van. Na nem, mintha olyan vészes lenne a közbiztonság (a legtöbben garázdaság buntettének elkövetésének megalapozott gyanújával kerul be - magyarán részegen felrugott egy kukát, esetleg a havert), hanem mert egyszeruen kicsik a börtönök, és sok a bevándorló. És a bevándorló vándorol a paragrafusok között is, bóklászik a jogrend hézagaiban, és átjár a szabálysértésböl a bunözésig. Persze a helyiek is, de ök kevésbé feltunöen...

De a levél, igen. Szó kaptam másfél hónapja ezt a hangzatosan fogalmazott levelet, melyben közölték, h mekkora a nyugdíjalapom...

Jelenleg még a holnapom sem biztos, nem hogy nyugdíjra gondoljak! 67 évesen jogosult lehetnék megközelítöleg 8 000 Koronára, ami 13 800 HUF. Zsebpénz. Mert tényleg az. De legalább már biztosan nyomot hagyok a világban. De néhány aktában már benne leszek. Az azért karrier, nem?

Mindenesetre furcsa, hogy így elszaladt egy év, és még csak észre sem vettem. Millió dolog történt, és mégis semmi. Voltam hihetetlenul boldog, és magamba zuhanva. Voltam szukösen, és szabadosan. Voltam szerelmes, és igyekszem nem az lenni. Megkaptam mindent, és elvesztettem mindent. És vettem egy autót. Egy 1978-as sevi korvettet. Persze eladtam, és van helyette egy olcsóbb, de sokkal jobb.:D Ami azt illeti nekem jobban megfelel. A corvette-et majd legközelebb, addig marad a lehet-még-listán. Mert bármit lehet. Egy év alatt átéltem. És mégsem. Most tényleg derusen állok elébe ennek az évnek. A számok alapján, most minden kétszeres lesz, és nem lépek mindig vissza egyet. 21 voltam eddig, és a kettöböl egyet mindig elvesztettem, de most 22, azaz midnent megduplázok, amim van. többeközött átgondolom ez a numerisztikás hulyeséget, és ahogy lehet elfelejtem. Kétszer is.:D

Most kicsit fáradt vagyok, sokat ittam, és keveset aludtam. Mondhatnám minden úgy megy, mint eddig. De mégsem. Szóval értitek. Ha nem az sem baj, mert én sem. De majd fogom, és akkor okvetlenul kifejtem. Mert megtehetem, hogy összefuggéstelenul írok hulyeségeket. Lásd lentebb, elözö bejegyzéseket.:)

Köszönöm azoknak, akik megemlékeztek elmúlt ifjúságomról, és ne felejtsuk el: elsösorban anyánk napja ez, mert ö szult meg, és az ö vérét szívjuk x ideje. És munkaköri kötelességként ezt neki el is kell viselnie, mi több, még szeretnie is kell. Köszönet érte.

A legjobbakat!