Van az úgy, hogy veretes dörgedelmeket két héttel ezelött megkomponálok, ellenben a felindultság igazolható béklyói csak azért is megakadályozzák érdemi megjelenésuket. Kulön ironikus, hogy az egészet a dátummal magával kezdem. Sebaj, már itt is van alább...
De ami volt, elmúlt, már csak emlék, bejegyzés a tudatalattiba, hogy félig álomban, félig akarva képkockákként felderengjenek. Mert álmodni kell. Aki azt állítja, hogy nem álmodik, annak az a rossz hírem van, hogy téved, saját magát téveszti meg önnön egója. Viszont a jó hír az, hogy ezt észre sem veszi, és, mint ilyen a tudatosulás kongó sziklatömbje vajmi kevés eséllyel fog talajt méltán buszke tudatosságára.
De miért is álmodunk? Biológiailag nem sok oka lehet, már csak azon tényt szemrevételezvén, miszerint agyunk van oly szívélyes, és testunket nemes egyszeruséggel lebénítja. Szó szerint. Ezért lehetséges az, hogy a delikvens nem vágja szájon a mellette lévöt, miközben Morpheusz csalóka világában 3 mutáns hörcsögnindzsa gyurujében kamehameházza agyon a csáknórriszfeju uvegtigrist. Vagy mit tudom is én ki mit szokott álmodni. Úgy sem tudatos. Vagy de?
Volt idö, amikor tudatosan álmodtam. És most a reguláris, este lefekszik, elszenderul, álmodik egy epikusat, felkel csalódottan, mert nem volt való terminológiára gondolok. A nappali álmodozás más tészta, ahhoz sajnos mások is kellenek, legalábbis ami a megvalósítást illeti...
Szóval tudtam irányítani az álmaimat. Cinikus, hogy csak álmomban tudtam álmodni arról, amiröl ébren csak tehetetlenul álmodok. Repulni, beszélni, gondolkozni. Hovatovább futni, mozogni, érezni. Csak Mr. Dicaprió hiányzott. Bár annyira azért nem vagyok fontos, és milliós cégem sincs.
És nem is volt alvásparalízisem, amitöl a legtöbben tartanak az éber álom fázisát elérni vágyók közul. I´m a fearless bastard.
Ami még érdekes, az az idö szubjektív érzékelése. És most nem az einsteini dolgokra gondolok, hanem arra, hogy érdekes módon, amikor egy óra hosszúnak tunik a hivatalban, de utána meg önfeledt beszélgetés kerekedik a felháborodott, és okkal megviselt ugyintézövel, az az óra valahogy már nem is tunik hosszúnak. A nap végére csak elment a nap, és csak azért is a holnap nyer. Mindig a holnap nyer. Muszáj neki. A tegnap csak az alapja, a lényegi esszenciáját nem befolyásolja. Vagy legalábbis nem kellene. Igen, én állítom.
Utolsó kommentek