soundcloud.com/drunkeniguan/lsd

Olyan ez, mint az elsö papír
A falon mászik egy lila tapír
És nem érted, h miért szakadt rád
az Enterprise a holdak után
Amiken átszántottál.
Egy sugárhajtású Zetorban már ott ul
mind a három nagyapád,
És nem kérdezed; merre tovább...talán

Hamis illúzióba ringat
A háromlábú kecskevombat
És nem érted, hogyan kerult a képbe
Egy újabb kecske,
Amiröl nem is sejtenéd
Hogy a Krisztus vére telibe verné
Egy hokiutövel, ha éppen
Megfelelne neked.

Asszociációból jeles, de mégis mindenben kételkedsz,
Akár az Úr a Buddhával folytatott erös vitában,
De nem kérdezték meg az Allahot, h ö mire gondolt
Pedig hindu papot is hívtak neki, h felróják
a kereszthalált, talán

Csendes-óceánban eltévedt egy jegesmedve
Mert nem égették el olyan alaposan,
Mint ahogy kellett volna egy déli pingvint
Mert Giblartárban egy majom ugrik a vízbe,
De mégsem lepödik meg senki
Csak az a sárga minotaurusz
na mit tudsz?
csak a sárga minotaurusz

Talentummal fizettem a fulkében, és elbeszéltem magam mellett,
mert nem kerestem az indokot,
hogy újra meglássam a tukörben a sápadtan rám mosolygó
Piroskát a farkas gyomrán át...
talán megbasztam a nagymamát...
talán én vagyok a vadász!

megnyílik elöttem az ég
leszakadok, és zuhanok felfelé
de nem is furcsa, nem is kérdés.
furcsa, h nincsen vége és...

mondta valaki, hogy sznobizmus legteteje
hogy ha rántott hús és hal pecsenye
pezsgövel elfogyasztva... olyan mint egy
harmadnapra kiosztott másodnap,
pedig nem értettem, mit ugat az az ember, aki azt hazudja:

hogy az apám
hogy az anyám
hogy a nagyapám
hogy a nagyanyám

***

álmaimban ott él az égbekiálltó kinevetés
a lelkembe vetélt másodhullám
nem mondom, ez kicsit furcsább
éppen csak, h nem tudnám, megmodnani,
hogy mire gondolt az úr...

***

talán...

Ez volnék én. Szétesve, kirekesztve, elfeledve, és felemelve. Szabad verselésböl kerekedett számvetés önmagammal. Fentröl lefelé. Kintröl befelé. Mikor a felismerés rászakad a lélekre, és nem kéri ki a racionalitás, valamint emóciók örök huzakodását követö összefuggések kérlelhetetlen véleményét. Hiányolni, szeretni, kívánni. Feledni, gyulölni, elátkozni. Remélni, hinni, várni. Felesleges, ha a kapuban állok, és fél lábbal már ott vagyok, ahonnan kimennék. Segélykiáltás, és vádirat ez egyben, melyben az ugyész, és védnök is én vagyok. A bírám lettem, csak nincs rendszerbe foglalva a bunösségem vélelmének ártatlan szisztémája.

Néhány sor kiemelve: "Talentummal fizettem..." Önmagamat örlöm fel, és selejtezem ki egy zárkában, mit otthonomnak nevezek. Nem adtam célt gondolataimnak, pedig mindig visszaköszöntek, és a saját boldogságom eszeveszett uldözése zabálta fel békém alanyát, és engem. Mellékúrtam, de nagyon; öreg, szottyadt ideák uldözése tébolyult pillanatra múló örömet is csak addig okozott, amíg nem szorítottam ki a lelket belöle. Mégis, vadász leszek, aki a mese végén kiszabadítja a lányt, az öreget hagyja élni magában, a farkast meg lenyúzza, és buszkén mutatja: ez már csak múlt.

"Olyan, mint egy harmad napra kiosztott másodnap..." Sosem érem utol önmagamat. Elöre tervezek, de mire elképzeléseim gyumölcse beérne learatom, méreggel permetezem a sterilitás hisztérikus igényével, és ecetbe mártom, hogy majd jól elfogyasztom a föfogáshoz. Ami sosem kerul terítékre. Bezzeg szeretteim kik magukra öltik a család szociológiai bábjátékát, és megóvnak, odaadóak, bölcsek, és feltétlenul szeretnek, hibátlanul átlátják azt amit én gyermeki daccal eltaszítok, taszítottam, és soha nem viszonoztam azzal a természetességgel, amivel kaptam.

Talán. Talán egyszer megértem, és megpihenek. Addig is marad a fuggöség. Az életbe vetett felesleges, és önhitt fuggöség. Afféle gyávaság, mert nem merem belátni a hajlandóság akaratát testem felett. Szívem, és elmém felett. De lelkem ma este tiszta, és lángol. Sorsom vihara felkarolt.