Amikor már úgy érzed, hogy nem vagy messze a céljaidtól, de legalábbis tudni véled, hogy a sejtéseid helytállóak: felmerulnek kérdések, amik relevánsak, jogosak, és fontosak. Lehetne rájuk válasz, de persze nem azonnal. Megint az idö szentimentális kegyetlensége. Idövel, majd. Például: Ezt a csinnadrattát tudnám én csinálni egy örökkévalóságig, de legalábbis addig, amíg nem vár otthon senki, és semmi. Most így áll a helyzet, de ha az lenne, hogy az életem értelmének lenyomatát kelljen nélkulöznöm...na az nem menne. Ha egy fél év, ha egy hét, akkor se lennék rá lelkileg képes. Ott akarnék lenni vele, neki lenni, létezni, tenni, élni.
Ezek olyan gondolatok, amik nehezek, és még kicsit abszurdak, de idövel a mindent jelentik. Addig is sajnos nem ez a megfelelö szituáció, hogy mérlegeljek. Legalábbis nem ezen, és nem most.
Na majd....
Utolsó kommentek