Csak úgy, mert miért ne?

Igen, így. Nem tudom, de valahogy az "így" érzése kellöképpen megnyugtatóan hat arra nézvést, hogy legalább nem úgy. Az elmúlt hónapokban (szám szerint kettöben) kaptam hideget-meleget. Új év, mondjuk, új célok, új terrvek, minden új. Lófaszt. Minden ugyan az, csak az elhatározás magasztos maszlaga önti le azzal a ragadós mázzal, amitöl valami érthetetlen oknál fogva képtelenek vagyunk szabadulni. Én legalábbis. Ezért döntöttem úgy, hogy akkor nesze neked világ, akkor is az én akaratom teljesul! Boldog, és elégedett ember akarok lenni. Minden jel arra mutat, hogy az is leszek. De, mint a legtöbb út, ez sem akadálymentes. Inkább akadálymenetes, ha szabad élni a szójátékkal.
5 hónap múlva beleesek ugyan abba a hibába, amiböl menekultem. Történetesen önnön álmaim hiú reményeinek menthetetlen uldözésének keserédes folyamatába. Amondó vagyok: megéri.
 Volt egy érdekes megjegyzés fogadott apám részéröl: "oh, so you're planting the grass before you move." Milyen igaz, mert valóban. Mentem a menthetöt, és építem a lehetetlent. Lehetetlen, mert nem tudok annyi örömet, és boldogságot megosztani életem apró, de jelentös szereplöivel, amennyire érdemesek volnának, de azért megpróbálom. A kudarc garantált. És ez benne a magával ragadó. Megragadni az élet princípiumát, szeretni, kívánni, magamévá tenni, eltaszítani. Pont, mint az életnek nevezett szerepjátékban...Megteszem, amit tudok, amit kell. Magam miatt. Folyt köv...;)