Eddig is tudtam, hogy szeretek beszélni, söt, még azt is, hogy igényem van rá. Azzal is tisztában vagyok, hogy erösen agresszív az érvelésem. Mert a saját logikám szerint helyesen érzékelem a magam valóságát. Sosem tagadtam, hogy meggyözhetö vagyok, csak ezt nehezen lehet elérni. Ez lehet az oka, hogy ha nem is mindenki, de a vitapartnereim jelentös többsége inkább nem is bonyolódik velem eszmecserére, mert nincs bennuk meg az a kitartó szenvedély, ami bennem dúl, amikor véleménycserére kerul a sor. Nincs mindig igazam. De ha úgy vélem, hogy mégis, akkor azért igenis kiállok. Nagyon is.
Nem érzem szukségét, hogy ezért bocsánatot kérjek. Mégis, elég sokszor megteszem. Ha most piccsogni akarnék, mondhatnám, hogy tölem viszont nagyon ritkán kérnek. De nem is bánom. Nem is igénylem. Van az úgy, hogy az ember téved, és elismeri, és van az is, hogy személyes kuldetésének érzi, hogy engem basztasson, talán ok nélkul. Talán okkal. Leszarom.
A vélemény szabadsága szent, lett légyen szó a legelvetemultebb ostobaságot szajkózó idiótától kezdve a kreacionista fanatikusig bezárólag. Mindenkit megillet a vélemény szabadsága. És szerintem az is, hogy ezt elmondhassa. Ha valakit ez zavar, védje meg magát, végtére is emberek vagyunk, képesek a kommunkikáció kulönbözö formáira. Törvényileg szabályozni felesleges, eröszakkal akadályozni meg szimpla döreség, söt veszélyes. De ez legyen az én véleményem.
Utolsó kommentek