Szóval...Most egy kissé összefuggéstelen, de öszintén zavaros gondolatmenet következik.
Így vagyok, mint említettem, mert ez így jó. Ha nem lenne az, akkor nem érezném annak, nem akarnám, és nem is eröltetném. Úgy érzem sínen van az életem. Mert a vonat, ami nap nap után dubörög, kikényszerítette. Menni kell, és megyek is. Sok mindent megéltem ebben az említett bizonyos pár hónapban. Elpusztítottam magam, hogy élhessek. Éltem, hogy megölhessem mindazt, ami fontos. Új értéket képvisel mindaz, amit eddig megdönthetetlennek, és mint ilyen, megcáfolhatatlannak éreztem. Semmi sem az. Az istenek ott vannak mindenutt: figyelnek, nevetnek,fejuket verik a falba, sugallnak, bátorítanak. Megtanultam hallgatni rájuk. Eleddig úgy éltem életem, hogy ez, és ez fontos, amaz már kevésbé. Butaság, és egyben a legnagyobb döreség, amit ember elkövethet. Változni kell, mert a változás adja bizonyságát annak, hogy igenis élek. Belátni a múlt hibáit, és levonni a megfelelö konzekvenciát, feltételezve, hogy van. Belátni a jövö tévedéseit, a reménybe vetett vak hit által sugallt nevenincs végtelenséget, ami minduntalan bebizonyítja: a holnap ugyan olyan messze van, mint az elözö másodperc.
Akarat. Ez az, amit megtanultam az elmúlt idökben. Akarom a jövöm kiszámíthatatlanságát, akarom azt hinni, hogy nincs ráhatásom, be akarom bizonyítani, hogy nekem igenis van lehetöségem dönteni: így, vagy úgy. "mindig volt, és lesz választás." Ami ma a világban történik, az egy vicc. Csak sokak úgy gondolják, mint a méltán népszeru mondás: értem én a viccet, csak nem szeretem. Nos, szerintem szeretni nem is kell, de elfogadni, és a lehetö legbiztosabbat kihozni nem nagy ördöngösség. Ha meg az, akkor a tisztelt világ mélyen bekaphatja, mert én vagyok az élö példája, hogy ez így ebben a formában nem teljesen fedi a valóságot. Akarttal minden elérhetö. Minden. Csak sokan félnek akarni. Sokan azt hiszik akarni bun, rossz, nem "illendö". Azok meg is érdemlik, és nem azért, mert buták, dehogy. Azért mert vakok - önszántukból. Nem akarnak látni. Pedig annyi szép, és jó dolog van a világ nyomorúságába csempészve...ahogy kedves barátom mondotta volt egyszer: "Az élet szép, csak a világ szar." Van benne logika, de lássuk be. 7 milliárd a minimum, amennyi érdekeltség megvan ebben az életben. A Káoszt már nem is számolom. Ezek mind felesleges dolgok. Az ember magának él, és ezzel éltet másokat. Aki azt állítja, hogy másoknak él, véleményem szerint hazudik. Az az ember alighanem mások életében óhajtja eltölteni saját életét, mint egy önigazolásként reflektálni saját magára mások életének önnön szubjektív megítéltetettsége által. Sok sikert hozzá, bár a hosszú távú hatásokról, és eredményekröl vannak elképzeléseim. Azért mondom ezt, mert addig (szerintem) magam is így voltam. De megtanultam (megtanították), hogy ez bizony elég labilis talaj. Söt...
Azt hiszem beleestem egy hibába. Szeretek. Hibának tartom ezt, mert jó eséllyel viszonzást nem találok. Szeretni jó, szeretni kell. Másként nem megy, de a fentebb említett önzöségi (ami semmi esetre sem rossz) rátát szem elött tartva. Ha nem, akkor jönnek az úgynevezett rossz kapcsolatok, a zátonyra futott évek. Ilyenben szerencsére nem volt részem, de ez alighanem csak, és kizárólag annak köszönhetö, hogy jó tanuló vagyok. Az a sok szar, ami minden embert elér, mert elér, nálam úgy köszönt vissza, hogy a szokásos letargiát követöen végigtekintettem a hibákon. Vádoltam, követeltem, bosszúra szomjaztam. De mindezt magammal kapcsolatban is megtettem. Megbunhödtem hibáimért, és most csak azt mondom már: be lehet kapni. Tövig. Aki változni akar, és szeretni, mindazonáltal szeretve lenni (!) , az tanul, és megteszi, amit eddig félt, nem akart, nem volt rá képes. Mert az ember bármire képes. Akarattal, önzöséggel, álmokkal, kitartással, turelemmel. Tévedek? Lehet, de addig is jól érzem magam, és majd a pofára esést követöen leporolom magam, és azt mondom: Hölgyek, és urak, ezt bizony elkúrtam. Nem kicsit...noésakkor? A gyermek talán nem követ el hibákat, nem esik hasra, nem jár pórul? Ugyan ezt egy "érettebb" ember miért ne tehetné meg? Ja, hogy társadalmi konvenciók...fasza. De ha a mai világban már nem képes tanulni az ember, akkor legalább azt ne verjék ki belöle, hogy igénye legyen rá. És most nem a biokémia legeldugottabb kérdéseire gondolok (ami azért kétségkívul izgalmas topik), hanem a legalapvetöbb szociális, és etimológiai alapvetésekre. Ma már túl sok információ van, ami az embert óhatatlanul érdektelenségbe taszítja, és nem kelti fel igényét a tudás "önzö, magáénak tehetö" megszerzésére. Ami baj. Így szuletnek a droidok...Valószínuleg ezért vagyok azon kevesek egyike (ha nem az egyetlen), aki a Vektor címu remekmuvet teljességgel komolyan tudom venni, söt, tovább megyek etalonként tudom használni jelen társadalmunk problémáinak kezelését illetö kérdésekben...
No de ez nem is számít talán...a lényeg, hogy menni kell, változni, nem követni a folyón vert saját hullámunkat, hogy mindig beleléphessunk, Úgy is reménytelen a vállalkozás. Szerencsére nem lehet.
Utolsó kommentek